Feinsilber_Róbert

Ilyenkor, a téli, hideg hónapokban sok szó esik a szegények ellátásáról, a hajléktalanok kilátástalan helyzetéről, a segítségadás lehetőségeiről…

Majd’ száz évvel ezelőtt sem volt ez másként, sőt!

Amikor 1925 elején, nem sokkal azután, hogy a főváros – pénz hiányában – megszüntette az ingyen ételosztást a szegények között a városházán megjelent egy alacsony, pocakos, görbelábú úr azzal, hogy szeretné átvenni a szegények étkeztetését, mindenki nagyon örvendezett.

A török állampolgárként bemutatkozó Feinschilbert Róbert „élete nagy céljaként” az emberiség megsegítését tűzte ki, melyet a gyakorlatban jótékonykodással, népkonyha üzemeltetésével kívánt megvalósítani. Sőt, teljes vagyonát hajlandó volt feláldozni, hogy még második fogást is kapjanak a szegények. A nevezett úr, később Róbert bácsiként elhíresülve a valamikori népkonyhák berendezését átvéve egyúttal adományok gyűjtésére is engedélyt kapott a meghatott és megkönnyebbült hatóságoktól.

Az ígéretet tett követte: Róbert bácsi a Városligetben ütött tanyát egy kis bódéban, ahol napról napra fogadta az adakozni kívánó gazdagokat, akik szép sorjában küldtek, vittek némi kis pénzt és adományt a jóságos segítőnek. Róbert bácsi a pénzt összegyűjtvén a „munkaidő letelte után” visszatért az Erzsébet körúti négyszobás lakásába, esténként pedig előszeretettel töltötte idejét művészek, hírességek társaságában a környező kávéházakban.

Róbert bácsit nemsokára mindenki ismerte Budapesten. A szegények Apostolnak becézték megmentőjüket, aki a Városligetben, a mai Kálvin téren, az Almássy téren etette a rászorulókat, akik hálából csapatostul álltak szolgálatába, és pár hónap múlva már négyszázan járták a főváros éttermeit, gazdag házait, piacait az adományok és a megmaradt ételek begyűjtése céljából. Még Budapest három nagy laktanyájának moslékát is begyűjtötte a szorgos sereg, hogy aztán jól megmelegítve, összeöntve másnap a szegények üres gyomrának szolgáljanak táplálékul…

Voltak azonban olyan adományok is, amelyek soha nem jutottak el a rászorulókhoz:  a fél sertések a hentestől, a kofák által felajánlott zöldségfélék, gyümölcsök, a fűszeresek által küldött zsák lisztek szép sorban átvándoroltak más vendéglősökhöz, más fűszeresekhez, más kofákhoz, akik nagy örömmel vásárolták meg jóval a piaci ára alatt a kínált áruféleséget…

Az ügyes adok-veszek jól ment egy darabig, aztán a tisztességes emberek lassacskán mégis elkezdtek sugdolózni: ennek a Róbert bácsinak valahogy maga felé hajlik a keze.

De nem azért dolgozott ilyen sokat az ősz, a levesosztásokkor fehér orosz parasztinget viselő Róbert bácsi, hogy a mindenféle szóbeszéd kikezdje „karrierjét”. Új vállalkozásba kezdett: megalakította a „Az Öngyilkosokat Az Életnek Megmentő Irodát.”
Az iroda jó színészi képességekkel megáldott, szuggesztív fiatalembereket foglalkoztatott, akik az ekkoriban bőségesen előkerülő öngyilkosjelölteket „imádkozták le” a Turulról, vagy a magukat megmérgező, de még életben lévőket beszélték vissza az evilági létbe. S a hálás rokonság bőkezűen honorálta szeretteik életben tartását.

A jótékonykodásból Róbert bácsi igencsak megszedte magát: mielőtt leleplezte volna a szélhámost a rendőrség, hét nagy bérházat, 150-200 ezer aranykoronát, két családi házat mondhatott magáénak Budapesten, s körülbelül 150 ezer aranykorona értékű betétje volt Bécsben. Ráadásul az évek során lányának, Londonba is küldött apanázst, amely majd’ egymillió pengőre rúgott.

Azonban a megszerzett vagyonnak csak a nyomait tudta felkutatni a hatóság, így az Apostolnak sikerült megúsznia azzal, hogy 1930-ban kiutasították az ország területéről. A később Párizsban letelepedő, majd egy tébolydában, 92 évesen elhunyt öreg neve azonban még sokáig fogalom volt Pesten.

Vitatható jótékonykodását a címben olvasható mondás őrzi, mely tréfás, gúnyos válasz egy túlságosan nagy kérésre – hiszen ilyet csakis Róbert bácsi tudott teljesíteni.


Szólj hozzá

Az email címed nem jelenik meg az oldalon. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. *

Current day month ye@r *