• obernyik_1

Amikor november elején kimegyünk a temetőkbe meglátogatni elhunyt szeretteink sírhelyét, általában nem elsősorban magunkra gondolunk, hanem éppen, hogy őrájuk, és a velük eltöltött közös időkre. És ez így is van rendjén. Épp ezért meglepő, hogy a Vasárnapi Újság 1855-ös novemberi száma teljesen más hangvételű cikket közöl a folyó évi temetőlátogatásokkal kapcsolatban, mely cikknek az utolsó mondata így szól: „Azért tiszteljük a halottakat, de legyen gondunk az élőkre.” És hogy mire föl volt ilyen „önző” a megjelent krónika? A szerkesztők – nem is jogtalanul – attól féltek, hogy – ahogy ők fogalmaztak – a „járványos esztendőben” egész egyszerűen a temetőkben megjelenő tömeg között újra kitör annak az évnek a rettegett betegsége, a kolera és nemsokára a sírkerteket meglátogató emberek közül nem egy már maga is inkább lakója lesz annak. Valóban, az 1855-ös magyarországi kolera közel 200 000 ember életét oltotta ki, pedig ekkorra már korábban kétszer is felütötte a fejét hazánkban a gyilkos kór: egyszer 1831-ben, aztán pedig a szabadságharc éveiben. Mégsem tudtak ellene hatékonyan védekezni. Az 1855-ös járvány a fővárosban 2000 ember életét követelte és bár a korábbiakhoz képest ez az adat csökkenőben volt, azért még így is volt ok némi aggodalomra. Főként a szegényebb külkerületek lakóinak körében, ahol a higiénia és a rendszeres táplálkozás nem volt mindig elérhető. A Lipótvárosban ezzel szemben, ahol akkoriban a legszínvonalasabb lakásokban a legjómódúbb emberek éltek, csak olyan haláleseteket regisztráltak, amelyeknél egy nem kezelt gyomorbaj vagy súlyos étrendi hiba volt a kiváltó ok. E pesti koleravész egyik leghíresebb halottja egyébként kétség kívül az akkori irodalmi körökben igencsak ismert Obernyik Károly író (Kölcsey és Petőfi barátja) volt, aki szerencsétlenségére éppen a betegséget elkerülendő jött Kecskemétről a fővárosba, mégsem élte azt túl. Pedig mindent megtett az ügy érdekében: ki sem mozdult szállodai szobájából, gyakorlatilag nem evett és alig érintkezett bárkivel is.  Nagy magányában drámáján dolgozott, melyet végül halála után a Nemzeti Színház mutatott be. De előtte még alaposan fertőtleníttette a megszerzett kéziratot – ahogy a legenda tartja. Bizony, nehéz idők járhattak akkor novemberben!

Forrás:  Fónagy Zoltán: Kolerajárványok a XIX. századi Pest-Budán, www.nol.hu

A képek forrása:  http://bookandwalk.hu/,

Szólj hozzá

Az email címed nem jelenik meg az oldalon. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. *

Current day month ye@r *